Becő és a nagy bocsócsata

Tartalom:

Nincs Tündérrévben senki, aki annyira értene az állatok nyelvén, mint Becő. Bármilyen problémát meg tud oldani. Egy napon azonban, háború tör ki a kolibrik és a mókusuk között, és a csata mind több kisállat bekapcsolódásával, egyre jobban kiszélesedik. Biztos, hogy csak egy félreértés az oka, de ez alkalommal Becőnek nem sikerül meggyőzni az elszánt ellenfeleket. Már-már reménytelennek tűnik a béke, amikor két kis állat kölyök nagy bajba kerül. Vajon sikerül-e Becőnek össze fogásra bírni az állatokat, hogy együtt győzzék le a veszélyt?

Részlet a könyvből:
Hogy kedvet csináljon!

1.     fejezet:

A fatönkön üldögélő kismókus, egy pillanatra abba hagyta a rágcsálást, mert arra lett figyelmes, hogy két aprócska sohatündér suhan el mellette.
-Ó, Becő- sóhajtott az egyik repülés közben.- Annyira köszönöm, hogy eljöttél velem!
Az arcán aggodalmas kifejezés üt.
- Egyszerűen fogalmunk sincs, hogy mit tegyünk. Ma reggel egy mosómedve kölyök tűnt fel a kertben, és lecsipegette az összes szamócát Bogáncs szamócaültetvényén. Aztán Rozetta mentaföldjét kezdte el felásni! Elkergettük, de nem ment messzire. Most a Bakator patak mellet üldögél egy fatönkön. Meg sem moccan. És egyetlen másik állatszakértő tündér sem érti, hogy mit mond.
Becő elmosolyodott. – Ne aggódj, Lati!- nyugtatta meg. – Meg fogjuk oldani a helyzetet. Lati megkönnyebbülten felsóhajt, mintha egy súlyos kő gördült volna le a szívéről.

- Nos, ha van tündér Sohaországban, aki meg tudja oldani, akkor az te vagy Becő!

Becő volt az egyik legrátermettebb állatszakértő tündér egész Tündérrévben. Imádott az állatokkal lenni, akár apró rovarokról, akár óriási mamutokról volt szó.  Igaz, hogy az ingerlékeny kígyók nem tartoztak a kedvencei közé, a borzokat nehéz volt tanulmányozni, a héják pedig túl veszélyesek voltak. De, összességében élvezte, hogy ilyen közel lehet az állatvilághoz. Mint ahogy az összes többi állatszakértő tündér, Becő is értett az állatok nyelvén. A madárcsicsergés, az egércincogás és a mókusok makogása a többi tündér számára nem volt több egyszerű zajnál.  Ám az állatszakértő tünérek számára ezek a zajok jelentést hordoztak. Nekik olyan könnyű volt megérteni az állathangokat, mint másoknak a szavakat lés a mondatokat.  A kölyök állatokkal Becő meglehetősen jól szót tudott érteni, talán azért, mert ő is játékos kedvű és vidám volt. Imádott bújócskázni a fiatal mókusokkal, és bukfencversenyt rendezni a sünkölykökkel. Becő már, akkor megértette az kisállatokat, amikor még nem is tudtak beszélni. Rivald királynő szerint Becőnek jó a beleélő képessége, és megérti az állatok érzelmeit. Ezért amikor a mosómedvekölyök nem volt hajlandó elmozdulni a farönkről, mindenkinek Becő jutott az eszébe. Az állatszakértő tündérek Latit küldték, mert, erdőtündér volt és ismerte a legrövidebb utat Tündérréven át.  Egy könnyed ötperces repülés után a két tündér megérkezett a Bakator patakhoz. Egy tucat állatszakértő tündér kering az aprócska mosómedve körül, aki egy fatönkön kuporgott, mancsában szorongatva egy szálat Rozetta mentájából.

-          Itt van Becő! – kiáltotta Lati, mire az összes tündér feléjük fordult.

- Ó, hála az istennek! – kiáltotta Fauna, Becő egyik legjobb barátja. Közelebb húzta a tündért a fatönkhöz.

-    Becő, segítened kell! Ez a szegény kis apróság nem mozdul egy, tapodtat sem innen. Még azt sem tudjuk, hogy honnan érkezett!

  Fauna aprót lökött Becőn, aki egy pillanat múlva a mosómedvekölyök orra előtt találta magát. A kis állat felemelte a fejét, és fájdalmasan nyöszörögni kezdett.

-    Szervusz – köszöntötte a tündér. – Én Becő vagyok. Téged, hogy hívnak?

       A kölyök újabb nyöszörgést hallatott. Aztán mancsaiba temette pofikáját, és mentával dörzsölgette az orrát.